ImmunoticAz emberi szervezetben tárolt információk végtelen sokasága olyan csoda, melyet nehéz tudományosan megmagyarázni. A test folyamatos megújulása, bioritmusa, a sejtek közötti kommunikáció, a sejtosztódás, a DNS, a gének, az idegsejtek, mind – mind aprócska építőkövei annak, amit életnek hívunk. Ezek a részek azonban folyamatos kapcsolatban vannak az Egésszel, így egymással is. Ezeknek a folyamatoknak egy része már a tudomány által is bizonyított. Nincs tévedés, nincs hiba, holott millió lehetőség adódik rá. A tudomány néha gyorsan, néha pedig nagyon lassan reagál az új felfedezésekre, legyenek bármilyen korszakalkotók. Legalább 100 éves a kvantumbiológia fogalma és azóta számtalan kísérlet támasztotta alá az elképzelést, miszerint a sejtek elektromos hullámokon, rezgéseken keresztül állnak kapcsolatban egymással. Rezgéseken keresztül áramlik minden információ és feladat, melyet az agy, mint központi rendszer vezérel és irányítása alatt tart. Ebből is látszik, milyen zseniális intelligencia alkotta a testünket. Az Immunotic készülék a diszharmóniát hordozó rezgésinformációkat speciális frekvenciák és impulzusok segítségével, az immunrendszer stimulálásával újrarendezi. Újrahangolja a test rezgéseit, ezáltal teremtve meg ismét a harmóniát, az egészség alapfeltételét és egy sokkal jobb közérzetet.
|
||
"Ha meg akarod érteni az univerzumot, akkor gondolkozz energiában, frekvenciában és vibrációban." Nicola Tesla
|
||
<<
vissza |