virág_hegy
sor


Bach-virágterápia


    Dr. Edward Bach (1886-1936), orvos, bakterológus, aki jóval meghaladta korát, hiszen gyógyító munkájára a holisztikus szemlélet volt a jellemző. Meggyőződése volt, hogy a betegségek kialakulásához megfelelő „táptalajra” van szükség, amit az ember hoz létre a gondolatai, érzelmei által.
    Azt vette észre saját betegein, hogy a kiegyensúlyozott, optimista, pozitív életszemlélet gyorsabb gyógyulást eredményez. Ezzel szemben, ha valaki pesszimista, befelé forduló, akkor a negatív érzelmei, gondolatai gátolják az egészség visszaállítását. Úgy gondolta, hogy a pozitív gondolatok megfelelő energiával látják el testet, míg a negatívak energiahiányos területeket hoznak létre, melyek táptalajául szolgálnak a betegségeknek. Ez a holisztikus szemlélet, mely szerint az egyén elméje, gondolata, érzelmei mind-mind hatással vannak a fizikai egészségére.
Bach doktor szerint tehát a betegség igazi oka az egyén személyiségében rejlő érzelmi, gondolati zavar. Azt is vallotta, hogy a lelkek meghatározott céllal, feladattal születnek le a fizikai testbe, és ha az ember nem hallgat a belső hangjára, gátolja a lelki fejlődését, akkor ez már önmagában energiazavart eredményez.
Azon az elven dolgozta ki saját készítményeit, hogy minden, ami bennünk és körülöttünk van, nem más, mint energia, azaz rezgés.  (Edward Bach a rezgésekkel történő gyógyítás, a homeopátia atyja.) Az emberi negatív tulajdonságokat, viselkedésformákat hét fő csoportba sorolta:

  1. félelem
  2. bizonytalanság
  3. jelen történései iránti érdektelenség
  4. magányosság
  5. mások elképzeléseire, külső hatásokra való túlérzékenység
  6. kétségbeesés
  7. mások boldogulása miatti túlzott aggódás

    Bach doktor hosszas kutató munka után megtalálta azt a 38 virágesszenciát, amely mint homeopátiás szer, képes valamennyi negatív lelkiállapot megváltoztatására, így a testben létrejött energiablokkok feloldására.
A 38 esszencián kívül van még egy ún. SOS csepp, mely intenzív idegesség, pánik, ájulás, sokk, stb. esetén sikerrel alkalmazható.
    A Bach-virágterápia csak természetes anyagokat tartalmaz, nincs mellékhatása, nem allergizál, nem lehet túl adagolni, nem alakul ki függőség és jól kombinálható más gyógyászati eljárásokkal.


sor2
sor3
mezei
sor4
sor5
"Tanuld meg szeretni és tisztelni magad. Ismerd fel a gyengeségeidet és változtass azon, amin lehet.
Értékeld az erényeidet és bátran mutasd meg ezeket a környezetednek.
A többi ember csak olyannak tud látni, amilyennek Te legbelül saját magadat gondolod.
Minden Veled kezdődik, tehát tanulj meg befelé nézni, ne kifelé mutogatni."


Vig Erika
sor6
liliom

vill
<< vissza